Az elmúlt két év alatt a Tabán Anno blog tárhelye telítődött.Elkerülhetetlen lett a zenei tárgyú bejegyzések, videók, hangfelvételek részére egy külön tárhely. Mostantól jelen blogba sűrítve találhatók a témába vágó adatok.
Jó szórakozást kivánunk!
tabananno
1./ ZENEI TÉMÁJÚ ÍRÁSOK
-Werklitől a wurlitzerig (a gépzene története)
- Tamburaszótól a jazz-ig(Szórakoztató zene a Tabánban)
-A dalra fakadt korcsma anno 1901
2./HÍRES ELŐADÓK ,HÍRES SLÁGEREK
-Ott fogsz majd sírni (Törőcsik Mari)
- Mály Gerő énekel
-Lila akácok
-Csudapest
-Helló Turiszt!
-Gyere te nímand
-Snejder Fáni
-Werklidal őszi hangulatban
-Még egy werklidal
- Rácz Vali
Kalmár Pál 53 slágere
01CD. Szép vagy , gyönyörű vagy.....12 sláger
02.CD Fenyő,fenyő, jaj, de magas fenyő...10 sláger
03.CD Az egyiknek sikerül....13 sláger
04.CD Az ember egy léha, könnyelmű senki...9 sláger
05.CD Rózsa, rózsa, bazsarózsa.....6 sláger
-Weygand Tibor (6 sláger)
-Kapitány Anni( 8 sláger)
-Sebő Miklós (13 sláger)
3./HÍRES ZENÉSZEK, ZENESZERZŐK ,SZÖVEGÍRÓK
- Eltörött a hegedűm( Dankó Pista)
-Egy dal karrierje
-Hollós ilona
-Zerkovitz Béla
-Seress Rezső
-Kistétényi Melinda
4./KEDVENC DALAIM
- Slágerek anno különkiadás
-Slágerek anno különkiadás II.
- Hungarian tango anno 1933
-Utazás Anno Quimby-vel
-Édesapám nótája
5./ KUPLÉK ANNO 1900
6./Zenés vacsora a "HÁROMCSŐRŰ KACSÁBAN"
(Zórád Ernő énekel és zongorázik)
( 57 sláger )
2011. február 7., hétfő
KALMÁR PÁL- A TANGÓKIRÁLY
Kalmár Pál 1.CD SZÉP VAGY GYÖNYÖRŰ VAGYMAGYARORSZÁG
Kalmár Pál 2.CD FENYŐ, FENYŐ, JAJ DE MAGAS FENYŐ
Kalmár Pál 3.CD AZ EGYIKNEK SIKERÜL, A MÁSIKNAK NEM..
Kalmár Pál 4.CD AZ EMBER EGY LÉHA, KÖNNYELMŰ SENKI..
Kalmár Pál 5.CD RÓZS, RÓZSA, BAZSARÓZSA...
>
>
KALMÁR PÁL életéről Saly Noémi írt érdekfeszítő könyvet
"A TANGŐKIRÁLY" címmel
kassius
------------------------------------------------------------------------------
KALMÁR PÁL: A TANGÓKIRÁLY
Kalmár Pál
a XX. század európai tangó királya
Rab László
112 éve, 1900. szeptember 5-én született a
huszadik század egyik legszomorúbb sorsú
sztárja, valamikor a Tangó királyaként ünnepelt,
de a második világháború után az itthoni keserű
magányt választó Kalmár Pál.
Mezőtúron született, apja Szolnok megyei
járásbíró, anyja Czebe-lány volt. Katonai pályára
vágyott, de Stefanidesz Károly kolozsvári
színigazgató bíztatására mégis inkább énekelni
kezdett, s jelentkezett a Vígszínház fi atal
énekeseket kereső pályázatára, ahol hatalmas
elismerésekben volt része. Énekelni tanult,
s az Operettszínház azonnal szerződtette.
Kaposvárott már bonviván volt, s rövidesen
Pécsre került.
Az igazi sikereket a harmincas évek hozták
meg számára, amikor is Budapesten az
Ostende Kávéházban énekelt. Több mint
ezer ember hallgatta, s Kalmár Pál fáradt,
szomorú hangját sokan megkönnyezték.
1932-ben az amerikai Columbia Gramofon
Társaság szerződtette, ezután rendszeresen
fellépett Bécsben, Londonban, Párizsban,
Berlinben és Bukarestben. Ekkor nevezték el
Tangókirálynak.
kép: Carlos Gardel, aki Kalmárral ellentétben
ugyanabban az időben valódi sztárrá nőtte ki magát
Legzajosabb itthoni sikere Seres Rezső
világslágeréhez, a Szomorú vasárnaphoz
köthető (ez a dal az egyetlen, amely fel tudta
magát küzdeni az amerikai slágerlistákra). A
dalt 1934-ben énekelte lemezre, de akkor erre
senki nem fi gyelt föl. Az Est lapokban azonban
megjelent egy cikk, amely arról számolt
be, hogy egy cselédlány e dal szövegével a
kezében leugrott a III. emeletről, s Kalmár
dala egy csapásra ismertté lett. A dal páratlan
karriert futott be, még Paul Robeson is lemezre
énekelte.
„Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót –
énekelte Kalmár a háború kitörésekor –, fáj, hogy
csalódott, ne szedjen brómot, tangót, Nápolyba
menjen, vagy Veneziába, s ott se pihenjen az
a pici táncos lába. Csalja babája, fütyüljön rája
tangót, szomjas az ajka, ez minden bajra jó.
Táncoljon hát, vélem egy éjjelen át, amíg ez a
zene szól, jó, jó.”
Egyszerű, de szép versszöveg, s micsoda
pompás dallam. Az Akár nyár van, akár tél
című dal a háború előtti riadt optimizmus
kitűnő darabja – sokak szerint a XX. század
legjobb slágerszövege. „Akár nyár van, akár
tél, ne sírjál, nevessél, egy kis jókedv a házhoz
szerencsét hoz”.
A háború borzalmai után Kalmár pályája
megszakadt, deklasszált úrifi únak tekintették,
ezért a Rákosi-korszakban már nem énekelhetett.
A Budapest Szerelőipari Vállalatnál volt
hegesztő és köszörűs (!), de nem ugrott le a
harmadikról, hanem vízlágyító készülékeket
gyártott. S oly jól teljesített szegény, hogy a
sztahanovista mozgalomban is jeleskedett.
1954-ben léphetett fel újra egy étteremben,
de ekkor már senki nem fi gyelt rá, felvételt
pedig soha többé nem készítettek a század
legjobb slágerénekesével. Kalmár sorsa 1968-
ban teljesedett be, amikor egy operáció miatt
teljesen elveszítette a hangját. 1988. november
28-án hunyt el Budapesten, teljesen elfeledve.
„Szomorú vasárnap, száz fehér virággal…”
Szerencsénkre mégsem vesztek el Kalmár
slágerei. A Rózsavölgyi és társa 1999-ben adta
ki legismertebb dalait CD-n, a húsz slágerből
álló válogatás katartikus élményt nyújt, és igen
jól kirajzolódik az egész XX. század. „Vannak
egészen furcsa dolgok – hangzik Buday Dénes
és Zerkovitz Béla szerzeményében –, például
mikor az ember boldog, s valami a szíve mélyén
mégis úgy fáj.”
2011. január 25., kedd
WERKLITŐL A WURLITZERIG(A GÉPZENE TÖRTÉNETE)
KÖNYV A GÉPZENÉRŐL
Nem wurlitzer a verkli
Írta thomaskerekes
TAMBURASZÓTÓL A JAZZ-IG(Szórakoztató zene a Tabánban)
TABÁNI MUZSIKA
.................................Nagyapám egy tabáni kisvendéglőben muzsikaszó mellett Szentkeressy foto
Loch Gergely:TAMBURASZÓTÓL A JAZZIG -- SZÓRAKOZTATÓ ZENE A TABÁNBAN
A 19-20. századi tabáni vendéglátás zenéjét sokszínűvé tette különböző történelmi korszakok, népek és divatok hatásának együttélése. Az egyes korszakok szerepének vizsgálatánál nem érdektelen egészen a török hódoltság idejéig visszatekintenünk. A zene az evés-ivásnak minden bizonnyal a törököknél is fontos kísérője volt. Igaz ugyan, hogy ezt a zenét nem kapta örökül a helyi vendéglátás: eltűnt a Tabánból, mint ahogy eltűntek a minaretek is. Ám a törökök országos jelenléte nyomot hagyott a magyarság zenei emlékezetében, hogy e nyom többek között majd a száz évvel Buda felszabadulása után érlelődni kezdő nemzeti tánczenénkben találjon magának helyet, és később városi cigányzenészek játékával jusson el a Tabánba.
A törökökével ellentétben az itt élő rácok zenéjének a 20. századig folyamatos hagyománya volt. Krúdy Gyula írja a Budai tavasz című novellájában, a pillanat hangulatának megrögzítésével zenetörténeti adathoz is juttatva olvasóját: „Lehetséges, hogy alant a Tabánban pengett a tambura a rác korcsmában, de az elhagyott, ködös estében azt is el lehetett hinni, hogy egy föld alatti pincében mulatnak elvarázsolt katonák, akik egykor a várat védték és kötelességüket nem teljesítették.” A rác tamburáról többen megemlékeznek, kétséget hagynak azonban a rajta játszott dallamok délszláv eredete felől. Hogy a rácváros névadó lakosai a 20. századra sem felejtették el saját zenéjüket, arról biztosít minket egy memoár-részlet1 az Árok utcai sírkövesről, akit nevének délszláv végződése után csak „Csics”-nek becéztek. Ez a sírköves nem tamburát, hanem „egy citerát dédelgetett, fatörzsből teknőszerűen kivájt primitív húros hangszert. Guzlicának nevezte, de magyar szerszám lehetett, jóval később alföldi parasztházakban találkoztam hasonlókkal. Ezzel kísérte magát, ha szerb és magyar parasztdalokat énekelt, néha vendégei kívánságára századeleji operettekből is, mentségére szolgáljon, hogy ilyenkor vidám irónia színezte a hangját.”
Az időrendben következő réteget a 18. században letelepített, és létszámban fokozatosan a rácok fölé kerekedő svábok zenéje jelenti. „Ó citera, szerelmes sváb szabólegények hangszere, míly kedvesek együgyű hangjaid” – sóhajt föl az Élet című lap újságírója 1913-ban, a Tabán kiskocsmáiról cikkezve.2 Másvalaki „Bagyikné korcsmájának jódlizó braunhaxlerei”-re (azaz budai svábokra) emlékezik3. Nyitott kérdés persze, hogy mit hoztak magukkal a betelepülők és mit vettek át „őshazájukból” a későbbi századokban. Annyi azonban joggal feltételezhető, hogy a svábok jelenléte nagyban elősegítette a későbbi, Bécs irányából érkező divatok, így például a sramli meghonosodását.
Feltehetően a német nyelvhez kötődő hagyományokról kapunk hírt Nagy Ignác 1845-ös regényéből, a Magyar titkokból.4 A kocsmákat sorra járva, vagy egy-egy helyhez szerződötten5 „Naturzängerek énekeltek, kik azért neveztettek így, mivel rendkívül természetes hangokon jobbadán csak az egyszerű meztelen természetet dicsőítik kedélyes dalaikban, mindent a maga természetes hangján nevezvén meg.” Azt is tőle tudjuk, hogy egy híres kiskocsmában hárfáslány „gyönyörködtette trágár dalokkal a sörözőket.” Hárfást említ a hatvan évvel később, 1908-ban megjelent Utazás Pestről Budapestre című könyv szerzője, Ágay Adolf is: a Rácfürdőnél „kancsal, apró szemű, duzzadt képű, ömleteg némber ült, aki szünet nélkül tépegette az ölébe hanyatlott hárfát, fogatlan szájának hamiskás mosolygásával énekelvén egy dalt, melyet – hatvan éve hallottam utoljára – de el nem felejthetek.” Ágay a hárfásnő két dalának is közli német nyelvű szövegét. A második egy ballada:6 „A ritter [...] megszökteti a klastromból kedvesét, az apácát. A szökevényt utolérik. A sápadt lovag, hölgye védelmében elesik, az apácát pedig befalazzák. Minden héten hallottam ezt a románcot, s a boldogtalan szerelmesek sorsán mindannyiszor megindultam” – emlékezik Ágay.7
Hogy hogyan alakul ki a kívülálló szemében a hely egy-egy elvont típusfigurája, azt jól példázza a Literatúra egy 1934-es cikke,8 amely egymás után közli Nagy Ignác 1845-ös és Ágay Adolf 1908-as fent idézett szövegrészleteit, és a bennük említett hárfásokat a legcsekélyebb kételkedés nélkül azonosítja egymással, nyugtázván az idő múlását: lám „»ömleteg némberré« csúnyult az egykori víg hárfáslány.” Ha hozzávesszük ehhez Zórád Ernőnek, a Tabán festőjének néhány évtizeddel későbbről származó hasonló emlékét – „mint ingázó ivó, egy bánatos szőke nőre emlékszem, ő hárfázott, egyedül és vakon” – akkor lelki szemeink előtt egy immár hozzávetőleg százhúsz éves hárfás asszony jelenik meg. Irreális kép, benne mégis mélyebb realitás, egy hosszú életű hagyomány tükröződik. Igaz, nem egészen folyamatos hagyomány: Ágay közli, hogy miután előkelő hellyé alakították a Rácfürdőt, eltűnt a hárfás, és helyét „Keszely Jóska karmester úr személyes vezénylete alatt a közkedveltségű dunafarmosi nemzeti zenekar” foglalta el.
Citerás az ALBECKER vendéglőben
A 18-19. század fordulójára vonatkoztatható az az újságcikk,9 amely szerint a Hét Választó Fejedelem fogadóban „farsangidőn csimpolyások reszelték a talpalávalót a népnek, míg a belsőbb termekben a gazdag polgárifjúság finomkodott kóborló bécsi muzikmeiszterek dallamaira.” Egy magasabb súlycsoportba tartozó „bécsi muzikmeiszter”, bizonyos Beethoven 1807-ben személyesen is tiszteletét tette a Hét Választó Fejedelemben (legalábbis nagyon valószínű), és a fogadó vendégei között szerepelt Berzsenyi Dániel is, 1810-ben. Szemere Pál így számol be egy Kazinczynak írott levelében a Berzsenyivel töltött időről: „Literátori beszélgetésünket eggy violint-játszó német szakasztotta félbe, a’ ki az ebéd mellé egy néhány nótákat húzott. Éppen arra emlékeztettem Berzsenyit, hogy Virágot jó lenne meglátogatni, minthogy nem messze lakik, midőn Berzsenyi a német muzsikussal meg nem elégedve azt kérdé tőlünk: Itt van-e most Bihari? Ugyan hol lehetne megkapnunk? – Azt estve megkaphatjuk, ha tetszik. Most ebéd után Virágot látogassuk meg. – S hol szokott Bihari muzsikálni?...”10 Mit tudott ez a muzsikus, aki ebben a pillanatban láthatóan jobban izgatta Berzsenyi képzeletét, mint a tabáni „szent öreg”, Virág Benedek meglátogatása?
.............................................................Tabáni vasárnapBihari János11 az ekkor már virágkorát élő magyar nemzeti tánczene, a verbunkos ünnepelt cigányhegedűse volt, mely stílus tárgyalásával a tabáni szórakoztató zene egy újabb rétegéhez érkeztünk. A verbunkos, mint azt neve is mutatja, a 18. század elején felállított állandó közös hadsereg utánpótlásához szervezett toborzó-mulatságokkal összekapcsolódva alakult ki a 18. század vége felé. Sokféle hagyomány érlelődött össze benne: a korábbi század közép-európai tánczenéje, a magyar népzene elemei (a kanásztánc és a népi hangszeres zene elemei), a kuruc-korból eredeztethető, török hatást is sejtető Rákóczi-nóta népes dallamcsaládja, és az új, bécsi klasszikus műzene. Ezt a muzsikát érezte az ekkoriban föllángoló nemzeti öntudat a leginkább sajátjának, és a külföld szemében is sokáig ez jelentette „a” magyar zenét.
A verbunkos előadóiként jelennek meg a szórakoztató zene színpadán a cigányok, akiknek zenei tevékenységéről addig csak szórványos említések szóltak. Térnyerésük egyik vélhető oka, hogy a szórakoztató zenészség hagyományosan lenézett foglalkozásnak számított, mint a vájogvetés vagy a kolompárság (ezek sorában persze a legmagasabb rangot viselte). A verbunkos-stílus és a 19. század közepére belőle kifejlődő népies műdal, mely a cigánybandák repertoárjának gerincét képezte a 20. században is, olyanyira összekapcsolódott a cigányzenészekkel, hogy többen (köztük még Liszt Ferenc is) cigány „találmánynak” vélték. Pedig a cigányok világszerte annak a népnek a saját zenéjét játszák, amely befogadta őket.
Játékukat vonzóvá teszi az általában apáról fiúra öröklődő mesterségbeli tudás, a rögtönzésszerűen szabad előadásmód, mellyel a gyengébb darabokat is tetszetőssé teszik, és a közönség hangulatának, igényeinek figyelmes követése. Egy banda jellemzően két hegedűből, cimbalomból és nagybőgőből áll, és rendesen klarinéttal, brácsával, csellóval egészülhet ki.
A cigányzene volt a tabáni kocsmaéletet a 20. században is meghatározó két irányzat egyike. A másik, ismét újabb réteget jelentő irányzat feltehetően az 1896-os Világkiállításon jelent meg Budapesten,12 és rövidesen meghódította a Tabánt, túlsúlyra jutva a cigányzene mellett. „Feltalálója” és névadója Johann Schrammel13 bécsi katonazenész volt. 1877-ben alapította meg híres együttesét, melyben két hegedű mellett klarinét és gitár, majd harmonika is szerepelt, és amely számára számos dalt és keringőt komponált. A sramliegyüttes a tabánban jellemzően egy vagy két hegedűből, hagyományos vagy kétnyakú gitárból (a második nyak basszushúrokat tartott) és harmonikából állt. A hegedűt citera is helyettesíthette.
Hegedűszó mellett az ALBECKER-ben
Végig a tabáni estéken a parányi ablakok majd minden házban világosak. Mindegyik korcsma, és majd mindenikben zenélnek. A hegy lábánál még cigányok zenélnek, de a hegynek fölfelé már a schrammel lesz az úr.” – szól a megfigyelés 1925-ből.14 Az ilyenfajta megoszlásnak nem nehéz magyarázatát adni. A domboldal „bohém tabánjának” falusias környezetébe kerül a kisebb presztizsű sramli. Előadói gyakran amatőr-félamatőr zenészek (szemben a cigánybandák hivatásos tagjaival). Gerstl Ferenc vendéglőjébe minden szombat este „eljött citerájával a görög utcai hentes, gitárjával az aranykakas utcai grájzleros, harmonikájával a szarvas-téri pékmester”, és „megalakult a »srammlizenekar«. Gersli bácsi pajkos stancnikat énekelt idegen füleknek érthetetlen budai sváb dialektusban.”15 Nem volt ritka a kottából való játék sem: „Egy harmonikás, egy gitáros és két hegedűs játszik. Orfeuszt. [...] a tabáni schrammel szinte átszellemülten játsza Offenbach örökszép melódiáját. Mélyen ráhajolnak a zenészek az asztalra, ahová a kottalapokat terítették, és ügyelnek, nehogy egyetlen hangot is elhibázzanak.”16 Vagy másutt: „Mindenki hallott már harmonikát. A nyekergő szerszám a tabáni muzsikus kezében azonban valóságos orgona. Nagyszerű ez az orgonás, pápaszemes és kottából játszik, még pedig olyan professzoros elmélyedéssel, mintha [...] a zeneakadémia nagytermében játszana.”17 A cigányoktól idegen volt az így folytatott zenélés, amely elveszi a vendégekkel tartott közvetlen kontaktus lehetőségét, ezért kottát legföljebb csak a betanuláskor használtak (ha épp nem „fül után” tanultak). A sramlisok még utcai kalapozásra is vetemedtek18 – zenész cigányokról ez is nehezen volna elképzelhető.
A nagyobb presztizsű cigányzene a Duna felé eső városiasabb részbe, az „elit Tabánba” kerül. A Magyar Cigányzenészek Lapja a 20-as, 30-as évek fordulóján megjelent számainak utolsó oldalán közli a legrangosabb cigányzenés vendéglők listáját. A Tabán majd ötven vendéglátóhelyéből ezeken a listákon csupán három szerepel: a Cziegler, a Kakuk és a Várkert kioszk. Az utóbbiban mások között Bertók Vili prímás játékát hallhatjuk – de egészen másféle zenét is: „A postások zenekara az emelvényen Rip van Winkle dallamait játszotta, hogy mindenki elandalodott egy percre a Várkert kioszkban, a vanília fagylalt édesebb lett az asztalkákon, és az ostya lágyan mállott szét a szájakban, mint tegnapi szerelmi emlék.” – írja Krúdy,19 az eddig megismert Tabántól eléggé idegen világról adva hírt.
A Cziegler és a Kakuk (Rácz Pali illetve Budai Gyuszi prímásokkal) a Tabán legfiatalabb vendéglői közé tartoztak, 1924-ben illetve 1926-ban nyíltak – korábban sramlit játszó kocsmák helyén (a Cziegler a már említett Gerstl utóda). Mi lehet e váltás magyarázata? A választ a Kakuk magyaros bútorzata, a mestergerendáról lógó kukoricacsövek, a külföldi hírességek neveitől duzzadó vendégkönyv és az előtte parkoló autók adják meg: a cigányzene itt kezdi elfoglalni a helyét az idegenforgalom számára berendezett kirakatban.
A Tabán peremén álló Cziegler túléli a Nagy Bontást: 1937-ben már divatos szórakozóhely, esténként Kalmár Tibor énekel itt magyarnótákat – olyan új típusú zeneszerző ő, aki nemcsak nótákat ír, hanem sanzonokat, kuplékat, slágereket is komponál a kabarészínpad számára, melyeket részben maga ad elő.
Ám maradtak azért cigányzenés vendéglők a „meghitt” fajtából is. A Tabán jellegzetes figurája volt Poldi bácsi Mélypincéjének banda nélkül, egymagában hegedülő Jocó cigánya, aki úgy nézett ki „mint valami mesebeli törpe, de olyan gömbölyű kövér volt, hogy reá elmondhatta akárki: széle-hossza egy.”20 Jocó, azaz Kovács Jóska negyven évet töltött a Tabánban. Fiatalabb korában bandája is volt, erdélyi fürdőhelyeken, Párizsban, Londonban, Berlinben járt, játékáért hála-oklevelet is kapott a német császári udvartól. Aztán megöregedett, visszahúzódott a Tabánba. Arról volt nevezetes, hogy inkább játszott íróknak-művészeknek ingyen, mint bárki másnak pénzért. Játékát jól ismerhette a Mélypince törzsvendége, Krúdy Gyula, aki azonban másféle zenészt is hallgatott itt, ahogy egy visszaemlékezésben olvassuk: „Volt a Poldi bácsinak egy roppant érdekes lánya, lehetett úgy 18-20 év között. Formás, egészséges zsidólány volt, szépen gitározott és odaállt rendesen Krúdy asztala mellé s halkan, szordínósan régi avasi nótákat pengetett. [...] Ma már, amit [Krúdy] írt, közkincs. De az a hangulat, amit a Mélypince odván, a Poldi bácsi lányának pengető gitárja mellett hallottam, az volt az igazi Krúdy muzsika, a Krúdy-költészet méltó kísérőzenéje.”21 Arról egyelőre nincs tudomásunk, miféle muzsika szólt ezen a gitáron.
Cigányzenés helyek voltak az Alsó-Avar, a Vén Szederfa, illetve a Hét Választó Fejedelem utódja, a Háromcsőrű Kacsa is.
A cigány- és sramliegyüttesek repertoárja alkalmasint egymásba folyhatott. Két újságcikk22 is beszámol egy tabáni sramli-trióról, amelyben egy „kis púpos gitáros” játszott, aki énekelt is – magyarnótákat.
Később másféle repertoár-átvételre is találunk példát. A Magyar Cigányzenészek Lapja a 20-as évek végén megtelik a jazz „támadására” adott kétségbeesett reakciókkal. A jazznek akár rendeleti úton történő visszaszorítását követelő cigányzenészek a nemzeti szellem védelmére hivatkoznak, és arra, hogy a feketék vad zenéje idegen a magyar ember érzésvilágától. A következő beszámoló azonban leleplezi a háborgás valódi okát – a biztos megélhetés féltését: „A Hadnagy utca egyik kiskocsmájának zárt kapuján muzsika szűrődik át. De nem »sramli«. Cigányok próbálnak benne és jazzt játszanak énekszó mellett. Hiába idézik a múltat a copfos tetejű házak és macskaköves utcák; egy-egy árulkodó jele mégis felbukkan annak, hogy 1933-ban vagyunk.”23
„A tabáni muzsikus valami egészen külön spécies.” – írja egy újságcikk24 még 1925-ben, nem sejtve, hogy ez a „spécies” már a veszélyeztetett fajok között szerepel. 1933 – még hallani a kiszűrődő zene szélsodorta, távoli cincogását, a Tabáni utcák jellemző hangtüneményét, amely, ahogy távolodunk, beleolvad a nagyváros zajába. Hogy aztán egy napon már ne tudjuk belőle kiszűrni többé
2011. január 24., hétfő
KISTÉTÉNYI MELINDA
.......................
Melinda Kaindl családnévvel látta meg e világot 1926-ban, a mára lerombolt Tabán egyik szűk kis utcácskájában. Nevelőapja Krausz Márton, Marcika volt: a roppant bölcs, autodidakta sváb parasztember, aki a hindu filozófiától Freudig mindent olvasott és tanulmányozott. Az elképesztő zenei tehetség anyai ágról származik: az egyszerű és jóságos bécsi nagyanya, Maria Hicker Brahms és Schubert kánonokat énekelt barátnőivel esténként. Melinda édesanyja, a legendás sikosfalvi Szikossy Gizella hajlott koráig az ország legismertebb zeneelmélet-magántanára volt. Gizi néni hallása idősebb korában meglehetősen szelektívvé vált. Ha a fülébe ordítoztam, nem hallotta meg, ám három szobán keresztülsikoltott, ha növendéke egy összhangzattanpéldában egyszer is félreütött.
Melinda káprázatos tehetsége korán megmutatkozott: Polgár Tibor, a Rádió egykori zeneigazgatója mesélte nékem, hogy az 1930-as években Melinda – alig hat évesen – Mozart-stílusban improvizált a Rádió élő adásában. Anyja bölcsen nem a konzervatóriumba, hanem az Angolkisasszonyok Váci utcai intézetébe iratta be, ahol Melinda először találkozott Mater Szenszinsky mellett az orgonával.
– Nagyon féltem a sok síptól – emlékezett vissza –, egészen más volt, mint a zongora: a billentéssel nem tudtam megváltoztatni a hangját, és csak azt kiabáltam hisztérikusan: „Nem akarok többet orgonához ülni!”
Aztán beiratkozott a Zeneakadémiára, ahol a karvezetés mellé mégiscsak felvette az orgonát. A karmesterséget Ferencsik Jánostól tanulta, aki meg is jegyezte róla: „Végre egy nő, akinek nem úgy áll a kezében a karmesteri pálca, mint egy főzőkanál!”
Melinda szerelmes volt Ferencsikbe, s szonetteket írt hozzá. Minthogy káprázatos hallása és elképesztő zenei fantáziája volt, unta magát Forrai Miklós szolfézs óráin, és többet nem ment be. Félévkor Forrai megbuktatta. Néhány nappal ezután volt az első főiskolai szolfézsverseny, Kodály elnökletével. Melinda gondolt egyet, és egyik társával benevezett. Amikor belépett, Forrai arca fehér lett a dühtől, odahajolt Kodályhoz és valamit a fülébe súgott, mire Kodály azt dünnyögte: „Majd meglátjuk!”. Az elképesztően nehéz, dóváltásokkal és fura ritmusokkal megtűzdelt francia szolfeggiókat Melinda játszi könnyedséggel leénekelte – az első díjat Kodály a zeneakadémiai tanári kinevezéssel együtt adta át.
Melinda koncertkarrierje elsősorban Bach-játékosként és improvizátorként vette kezdetét. Sorsa szomorú példája a vasfüggöny miatt Magyarországra bezárt művészeknek: amikor Sztravinszkij a hatvanas években meghallotta egyik improvizációs felvételét, állítólag így kiáltott fel: „Nagyobb tehetség, mint Bartók és Kodály együttvéve!”
Melinda tehát Magyarországon maradt, hétközben a Zeneakadémián tanított, vidéken koncertezett, s hétvégenként a jónevű Holiczy Vokál beugró tagjaként Gershwint énekelt a legendás Corvin Klubban.
Rövidre sikerült házasságából született Kristóf, akinek talán legnagyobb tragédiája, hogy az operaénekléstől a nyelvtanulásig mindenhez egyformán zseniális, és ezért nem tud egyetlen pályán sem elindulni.
Melinda a legmagasabbrendű és öntörvényű zseni, aki úgy viseli magán a tehetség rubintopánját, mint az Óz Dorkája: szinte nem is tud róla.
Bár már korábban is ismertem, nyolc éves voltam, amikor elmentem egy hangversenyére a Ferenciek templomába. A hangverseny után orgonához ültetett (ha emlékeim nem csapnak be, Bach f-moll fúgáját játszottam el néki), majd magához ölelt, és így szólt az ott lévő orgonisták füle hallatára: „Mókuska, ilyen tehetség csak egy születik egy évszázadban!”
Halálosan boldog voltam, s legszívesebben elsüllyedtem volna a pironkodástól. Maga mellé vett segédorgonistának az Angolkisasszonyok csudaszép orgonáján, s noha sok esztendő telt el azóta, és sok ezer kilométer ékelődött is közénk: örökre rabjává tett zsenialitásával, fantáziájával, kedvességével és végtelen szeretetével.
Csodálatos szellemének követeként álljon itt az egyik latin himnusz nyomán írt verse, amelyet – rá oly jellemzően – egy zöldségesek által használt, barna staniclira jegyzett fel, szemöldökceruzával:
Ó, üdvünk napja, Jézusunk, Te lángolj lelkünk rejtekén!
Az Éj homálya ködbevész, s a Földre tiszta fény derül.
Uram, Te hoztál új Időt. Ó, add, hogy vétkünk szégyenét
lemossa könnyünk tengere: a Szent Mosoly így ránk ragyog...
Hol egykor vétkes tűz rohant, most könnyek árja hömpölyög,
mert bűnbocsánat balzsama a kérges szívet megnyitá!
Csodás e Fény: a Te napod, hol immár minden felragyog!
Majd egykor ott örvendezhetünk, ahol, Urunk, Te vársz miránk.
Ím, térden állva Téged áld a mérhetetlen Szép Világ,
mit szent kegyelmed alkotott – daloljunk Égi Dallamot!
LILA AKÁCOK
Címlapfotó Ágay Irénről 1934-ben.A színésznő a30-as évek végén kivándorolt AmerikábaSzép Ernő regényéből 1934-ben készült film betétdala egy keserédes szerelem története.
Olyan híres színészek játszották a szerpeket, mint Kabos Gyula ,Gózon Gyula, Somogyi Nusi , Pethes Sándor, vagy a főszerplő , a Tóth Mancit játszó Ágai Irén. Rendező Székely István.
Valahogy így kezdődik a dal:
Virágos tavaszi kertek ölén,
zártam először a szívembe én,
később már karöltve jártunk Budán,
várt ránk a csendes Tabán.
Szép volt a szerelem , szép volt a nyár ,
vártam a Ligetben , hogy jön-e már?
lila akácok nyíltak a fán,
már csak bús emlék csupán!
Ábrahám Pál dalát Mensáros László adja elő:
SLÁGEREK ANNO KÜLÖNKIADÁS
Küldöm ezt a dalt a messzi Argentinába, Rio Ceballos városába , ahol most kezdődik a tavasz, ottani barátaimnak
Kalmár Pál énekel: Egy hangulat ,egy furcsa mámoros kis hangulat.................Argentina mis amigos enviar el municipio Rio Ceballos
Un estado de ánimo, un estado de ánimo delirante extraña poco
HUNGARIAN TANGO ANNO 1933
Küldöm ezt a dalt a messzi Argentinába, Rio Ceballos városába , ahol most kezdődik a tavasz, ottani barátaimnak
Kalmár Pál énekel: Egy hangulat ,egy furcsa mámoros kis hangulat.................Argentina mis amigos enviar el municipio Rio Ceballos
Un estado de ánimo, un estado de ánimo delirante extraña poco
ELTÖRÖTT A HEGEDŰM
Eltörött a hegedűm, nem akar szólani,
Rózsi, Rózsi mi bajod? Mért nem akarsz szólni.
A hegedűm majd megreparálom...
Szólalj meg hát, rubintos virágom.
Hozok mosdóvizet is gyöngypatak vizéből,
Ellopom a színét is rózsa levelétől.
/:Te leszel a legszebb a világon,
Szólalj meg hát, rubintos virágom.:/
Rózsi, Rózsi mi bajod? Mért nem akarsz szólni.
A hegedűm majd megreparálom...
Szólalj meg hát, rubintos virágom.
Hozok mosdóvizet is gyöngypatak vizéből,
Ellopom a színét is rózsa levelétől.
/:Te leszel a legszebb a világon,
Szólalj meg hát, rubintos virágom.:/
Szeged - Szegénység, tüdőbaj, lányszöktetés, írók-költők barátsága, félezer szerzemény, dicsőség, korai halál – az életút mérföldkövei. Dankó Pista muzsikáját a cári udvar is megtapsolta
Muzsikus cigány apjától csak tüdőbaját és hegedűjét örökölte Dankó Pista. A hegedűt sihederkorában zálogba csapta egy korcsmában, a betegség viszont elkísérte rövidre szabott életében. Élettörténete igazi romantikus regény, mintha csak kedvenc írója, Jókai Mór vetette volna papírra.
zületett ott, ahol szív nem teremSzületésének helyéről maga is rejtélyesen nyilatkozik önéletrajzában, amelynek megírására Gárdonyi Géza kérte. Így fogalmaz: „Születésemre vonatkozólag legjobb lenne, ha a helyet nem említenéd, hanem így írnád: Született ott, ahol szív nem terem. Mindenki tudni fogja, hogy hol születtem."
Egyes források szerint ifjabb Dankó István szülőháza a szegedi Fölsőváros cigányfertályán, a Hangász utcában (a mai Bihari utca 13. számú ház helyén) állt. Mások Szeged-Fölsőtanyát (ma: Szatymaz) említik. Keresztlevelében az 1858. június 14-i dátum szerepel. Első gyermekként született, s kilenc esztendős volt, amikor apja meghalt. A kisfiú mellett még három húga, Irén, Etel és Róza maradt félárván.
A „malacbanda" „kutyúprímása"Apja halála ut
án Pista nem járhatott tovább iskolába: csak három elemit, egy református, meg egy lutheránus iskolát végzett. Nem maradt azonban műveletlen „vadzseni". Falta a könyveket: előbb diáktársaitól kért kölcsön olvasnivalót, aztán amikor jutott rávaló, egész könyvtárat gyűjtött. Dumas, Victor Hugo, Jókai műveit különösen szerette.
Hegedülni az országos hírű Erdélyi Náci tanította – két hónapig. A legnagyobb gyereknek korán munka után kellett néznie, vályogvetéssel kereste a krajcárokat. Nem tartozhatott hát a hangszervirtuózok közé, de ha játszott, a kortársak szerint szívéből szólt a muzsika.
Alig tizenöt évesen mint „kutyúprímás" hasonszőrű zenésztársaiból „
malacbandát" verbuvált. Velük járta a környékbeli tanyavilágot, ahol akkoriban nagyon keresték az olcsó muzsikusokat, akik kevéske pénzért, harapnivalóért, kis hordócska borért húzták a talpalávalót.
Tömörkény írja, hogy a mulatság gyakran duhajkodásba csapott át. A cigánybandát fölzavarták az eperfára, ott kellett játszaniuk – vagy a prímást vödörben eresztették le a kútba, „s onnan húzta föl a szomorkodóknak a hallgatót…"
Háromszoros lányszöktetésDankó bandája muzsikált Joó Ferenc arcképfestő tanyájában is. A 17 éves, kékszemű cigánylegény itt szeretett bele a gazda 13 esztendős Ilonka leányába, akinek persze nem ilyen jöttment vőlegényt szántak. Három esztendei vágyódás után hiába kérte meg a lány kezét Pista nevében Daróczy Pál pusztai kapitány (a betyárvilág híres csendbiztosa), a leendő após mindkettejüket kizavarta a birtokról. Ilonka azonban a kapuban egy szál rózsát adott Pista kezébe.
(A szerelem virágának emléke egész életében végigkísérte Dankó dalköltészetét: a rózsa több mint félszáz nótája címében vagy szövegében szerepel.)
A kitartó kérő kétszer sikertelenül szöktette meg a lányt, harmadjára azonban a kisteleki templom oltára előtt szentesítették szerelmüket.
A herceg gyűrűje
A vendéglők, kocsmák és tanyák közkedvelt muzsikusa saját szerzeményeivel lopta be magát a szívekbe (Egy cica, két cica…, Eltörött a hegedűm, Most van a nap lemenőbe…). Népszínművekhez írt betétdalokat, s közel félezer nótát költött. Zenéjéhez Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Békefi Antal, Tömörkény István írt szöveget
Daltársulatot szervezett, bejárták az Alföld,
s a Felvidék nagyobb városait.
Még Moszkvába és Szentpétervárra is eljutottak. Egy anekdota szerint a cári udvarban adott koncertnek akkora sikere volt, hogy az előadás végén Miklós herceg odament Dankóhoz, s elismerésként legszebb brilliánsgyűrűjét a muzsikus ujjára húzta. Ezt látva, a többi vendég sem akart elmaradni a nagylelkűségben: sorra gratuláltak, s mindegyik ujjára ráhúztak egy-egy gyűrűt. Amikor mindkét keze megtelt, a nagybőgős fölsóhajtott: „Drága jó Istenem! Miért adtál nekünk csak tíz ujjat…?!"
Együtt a királynéval
Ő az egyetlen a népies műzenében, akinek alakját írók, költők sora örökítette meg. Már életében irodalmi személyiséggé nőtt: Ady, Juhász Gyula versben szólt hozzá, Móra, Tömörkény, Rákosi Viktor írásainak szereplőjévé avatta, Gárdonyi József (az Egri csillagok szerzőjének fia) regényes életrajzát írta meg. Életéről Jávor Pál főszereplésével készült el 1940-ben a kétszázadik magyar hangosfilm.
Betegségének elhatalmasodása idején a „Pósa-asztal" társasága gyűjtést indított, s az egész ország adakozott gyógyíttatására. Egy télen át San Remóban kúrálták (onnan is lankadatlanul küldözgette haza új szerzeményeit) – a végzetes kór azonban legyőzte. A dalköltő 1903. március 29-én, sógora budai lakásában meghalt.
Pesten Herczeg Ferenc is búcsúztatta, s ötszáz cigány húrján sírt a nóta: „Eltörött a hegedűm…" Szegeden a múzeum előtt ravatalozták föl, Pósa és Tömörkény köszönt el tőle. A Belvárosi temetőben díszsírhelyet kapott. Pósa Lajos vitte végig a szoborállítás tervét is. Margó Ede szobrászművész csak a márvány árát fogadta el, honoráriumot nem. A műalkotást, helyenként méltatlan viták után, Erzsébet királyné szobra közelében állították föl, 1912. október 20-án. Az életében legendássá lett prímás azóta is itt, a Stefánián pengeti hegedűje nyakán szívet-lelket melengető dalait. A nótakirály kultuszát a szegedi Dankó Pista Emlékéért Alapítvány ápolja.
Szilánkok Dankó Pistáról
1./Juhász Gyula
DANKÓ PISTÁNAK
Magyar Héten a magyar cigánynak
Hadd hódoljon a magyar dalos,
Hadd maradjon emléked szívünkben
Könnyharmatos, virágillatos.
Húzd rá, cigány, te örök, te áldott
Virulj mindig, dicső nótafa,
Halhatatlan híred ragyogását
Be ne földelje feledés hava !
Zengj nekünk a vásárhelyi térről,
Dorozsmai malomról dalolj,
A szegedi boszorkányvarázslat
Szálljon reánk a vonód alól !
Magyar bánat és magyar reménység
Muzsikádban ölelkezzenek,
Magyar múltból a magyar jövőbe
Így marsoljon új dalos sereg !
Diadalmas nótáid szavára
Némuljon az idegen silány,
Húzd szívébe az egész világnak
Igazunkat, szent magyar cigány !
2./ Dankó Pista levele Pósa Lajosnak San Remó-ból
1899. február 15.
Szállok az urakhoz, kedves Pósa - asztal !Régen tudom már, hogy tele vagy m a l a sz t a l.Nem is kérek tőled szalonnát, kenyeret,Küldd inkább azonnal vasúti jegyemet.Akaratod megvolt: de országod nem jő ?Így hát majd én megyek üsse meg a mennykő ...!Ezt a csúf országot, - hej megenném nyersenHogyha nem készülne az a m a j d hangverseny.De hát már csak egyszer tán nyélbe lesz ütve,Vagy a lepény úgy jó, ha jó ki van sütve ?Jól van hát, bevárom, megbocsátok érte,Pedig már a Stigler a koszt árát kérte.Üdvözlégy Sipulusz minden zsebem Mohács !Kisegíthetne most a jó "Kazán Kovács".Jaj, mért hoztam elő, mért is emlegetem,Még biz felolvassa a hangversenyemen !Pedig, ha felolvassa, szórjon más virágot;Mert az már bejárta százszor a világot.Olvassa fel inkább a K i n g y e s i tárczát,Arra majd kiveszi mindenki a tárczát.S megváltja azonnal a belépő jegyet,Leesik a székről, annyit kacag, nevet.Édes kedves Kamó ! jó, komoly ügyészem,Komoly ügy ez komám, elfogyott a pénzem.Pénz nélkül pediglen megesik immáron,Egy fogatos helyett jáhatok szamáron.Mondd meg hát, Pósának, ne várja Szilvesztert,Interperlálja meg Vlasitst, a minisztert.Addig is üdvözlöm nyugdíjas KassaitKüldjön egy szép sunkát, ámde Kassait.Pakoljon be hozzá egy pár százas bankótHadd járom meg vele rögvest Monte - Karlót.Vágyva vágyom haza csupán csak egy ver le,Hogy a kormányelnök most épp nem Wekerle;Az beszúrta volna az ex lex t ö r v é ny b e,Hogy, aki be akar esni az örvénybe,Az csak vacsoráljon a Foltinnál két nap,- 2 -
Akkor oszt jön érte három kántor, két pap.Mert bizony Nagy Vincze azért kapott halált,Hogy mielőtt meghalt, a Foltinnál vacsorált.Node, azt hiszem, már elég lesz a jóbul,Adtam már eleget paprikából-sóbul.Fesztyt, Fenyő Sándort egyenkint tisztelem,Tyűh a Fárahóját, majd el is felejtem.Irgundum csoráre, kedves pajtás Gerzsony !Megvan-e még lelkem az a kedves p e r sz o ny ?Akit szép Aladár a nyakadra tukmált;Te fizettél, lelkem, Aladár meg ott hált !Azt írod, hogy köd van, ne menjek még haza,Hogy-e kívánság a Pósa-asztal szava.Megmondjam-e pajtás, ködben mért sántikálsz,Hogy ne lássa senki, ha nótát fábrikálsz.Azért a leveled engem el nem riaszt,A jövő héten már haza megyek bibaszt !
Dankó Pista ( Kéziratban, Dankó Pista hagyatékából. )
3./Legismertebb művei:
Mintegy 400 önálló népies műdalt írt:
- Eltörött a hegedűm
- Egy cica, két cica
- Most van a nap lemenőbe
- Baka levél
- Béla cigány
- Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány
- Szőke kislány, csitt, csitt csitt
- Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál
- Egy csillag se ragyog fenn az égen
- Nem átkozom ibolyakék szemedet
- Szegedében szokása a leánynak
- Ne gyónj nekem, minek gyónnál
- Hallod rózsám, Katika
- Nem vagy legény, Berci
- Nincs szebb lány a magyar lánynál
- Nincsen a császárnak olyan katonája
- Nem jó, nem jó minden este a kapuba kiállni
- Elmegyek a tengerszélre
- Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagyharangja
- Csitt, babám!
- Az a szép
Népszínművek zenéje
- A zsöllérlegény (Szeged, 1887)
- Szegény Laci (Szeged, 1888)
- A leányasszony (1889)
- Cigányszerelem (1898)
- A halász szeretője (Budapest, 1899)
FORRÁS:Délmagyar.hu-
Százötven éve született Dankó Pista - NYILAS PÉTER
2008.06.14
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)